FRAISA ToolSchool®

Ez év őszén a Fraisa Hungária Kft. immár második éve egynapos szemináriumot rendezett.

A szerszámgyártás jelene és jövője címmel rendezett ToolSchool® rendezvény fő témái a szerszámacélok nagyolása lágy állapotban, elősimítása és befejező megmunkálása edzett állapotban, valamint az elektródagyártás lehetőségei voltak.

A nagy érdeklődésre való tekintettel két egymás után következő napon, két turnusban (2008. október 8-án és 9-én) meghirdetett rendezvényen közel 50 fő vett részt, amelyen lehetőség volt az újdonságokról és a bemutatott szerszámok teljesítőképességéről üzemi körülmények között is meggyőződhessenek a részvevők.

A szemináriumnak a Fraisa-SzKC Kft. sárospataki oktatóterme és kísérleti üzeme adott otthont.

A szakmai előadásokat Kuti Tamás kereskedelmi vezető, Tóth Róbert , Bohner Attila és Kovács Péter mérnökök, valamint Godány Jenő műszaki tanácsadó tartották.

A képzési program (elméleti ismertető és gyakorlati munka) hasznosságában messze túlmutat a partnerek számára eddig elérhető lehetőségeken és kiváló alkalmat teremtett arra is, hogy a hasonló területen dolgozó vállalati szakemberek találkozzanak egymással, kapcsolatokat alakítsanak ki, illetve elmélyítsék azokat.